
Rekordszámú fiatal jelentkezett a Mathias Corvinus Collegium (MCC) – amelynek Győrben is működik központja - tehetséggondozó programjaira. A középiskolások, egyetemi hallgatók és általános iskolások számára is elérhető képzések iránt minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés, ezért az MCC úgy döntött: meghosszabbítja az Egyetemi Program felvételi időszakát, így augusztus 4. éjfélig lehet jelentkezni a programra.
Még el sem dőltek a ponthatárok, máris több százan jelentkeztek
Az Egyetemi Program Juniorképzésére – amely a szeptembertől az egyetemi tanulmányaikat megkezdő fiataloknak szól – úgy jelentkeztek rekord számban a diákok, hogy a felsőoktatási felvételi ponthatárok csak július 23-án derülnek ki. Ez is azt mutatja, hogy egyre több fiatal dönt úgy: már most biztos alapokra helyezi szakmai fejlődését.
Az MCC Egyetemi Programja, ahogyan országosan, úgy Győrben is térítésmentes, és az egyetemi tanulmányok mellett végezhető. A program lehetőséget biztosít arra, hogy a diákok a legkiválóbb hazai és nemzetközi oktatóktól tanuljanak, és részt vehessenek nemzetközi ösztöndíjakon, tanulmányutakon – többek között Oxford, Cambridge, valamint ázsiai és amerikai egyetemek bevonásával. A képzés emellett összetartó közösséget épít, tanulmányi ösztöndíjat, valamint ingyenes lakhatást is biztosít a hallgatóknak.
Az MCC az Egyetemi Programot hét nagyvárosban működteti: Budapesten, Győrben, Debrecenben, Miskolcon, Pécsett és Szegeden, valamint Kolozsváron. Jelentkezni azoknak lehet, akik szeptembertől ezen városok valamelyikében, nappali tagozaton kezdik meg felsőfokú tanulmányaikat.
Részletek: ep.mcc.hu
Jelentkezés: tar.mcc.hu/felveteli
Dübörög a Középiskolás és a Fiatal Tehetség Program is
Az MCC Középiskolás Program (KP) is rendkívül sikeres évet zárt. Az elmúlt hónapban lezárult jelentkezési időszakban több száz fővel emelkedett a jelentkezők száma a tavalyi évhez képest. Összesen mintegy 2000 diák nyújtotta be jelentkezését a programra a Kárpát-medence különböző pontjairól.
Hasonlóan erős érdeklődés mutatkozott a legfiatalabb korosztályt célzó Fiatal Tehetség Program (FIT) iránt is, amelyre az általános iskola 4. osztályát elvégző tanulók pályázhattak. Átlagosan négyszeres-ötszörös túljelentkezés mellett közel három és félezren adták be jelentkezésüket a programra. A magyar városok közül Budapesten, Szolnokon és Szegeden volt a legtöbb érdeklődő, kétszáz közeli jelentkezővel. Erdélyben és Kárpátalján pedig városonként jóval meghaladta a jelentkezők száma a kétszáz főt.
Az MCC a Kárpát-medence legjelentősebb tehetséggondozó hálózata
Az MCC 1996 óta működik, mára a térség legnagyobb tehetséggondozó intézményévé nőtte ki magát. Programjai az általános iskolától a felnőttkorig nyújtanak közcélú, ingyenes, magas színvonalú képzéseket. Az MCC célja, hogy a hagyományos iskolai és felsőfokú oktatást kiegészítve interdiszciplináris szemléletű, gyakorlatorientált és nemzetközileg versenyképes tudást biztosítson hallgatóinak.
Jelenleg mintegy 7800 diák tanul az MCC-ben, 31 képzési központban szerte a Kárpát-medencében. A szeptemberi beiratkozás után ez a szám várhatóan 8000 fő fölé emelkedik